Napelem segít majd a jégkészítésben

A pálya ugyan bezárt, ám tennivaló van bőven, elkezdődött a karbantartás.

Az élet közbeszólt, pontosabban korábbra hozta a zárórát. A vírusveszélyhelyzet miatt a tervezettnél két héttel korábban zárta be kapuit a Nyíregyházi Városi Jégpálya.

Az idén is óriási népszerűségnek örvendett a jégpálya, több mint 38 ezren látogattak ki

– kezdte a szezon summázását Hajnal Gusztáv létesítményvezető. – Igen nagy sikere volt gyermekek körében a város által támogatott ingyenes iskolai és óvodai korcsolyáztatásnak, az idén a korábbihoz képest több óvoda jelentkezett az ovikori programra, ahol a legkisebbek is megtanulhattak korcsolyázni.

Feladatból van bőven

Ugyancsak népszerű volt a jégpálya a családok körében, hiszen a Mozdulj, Nyíregyháza! programjai ingyenes korcsolyaoktatást biztosítottak hétvégenként a családoknak. A sportprogramok mellett más szórakozási lehetőség is várta a kilátogatókat. Nyitóparti, Mikulás- és farsangi buli, ahol a kicsik és nagyok is jól szórakoztak, valamint ajándékkal kedveskedtek a 20 ezredik és a 30 ezredik látogatónak is.

A redőnyt ugyan lehúzták a jégpályán, ám az élet nem állt meg. Sőt, a kulisszák mögött dolgos hétköznapok következnek.

Elkezdődött a karbantartások időszaka, a gépeket is nyáriasítani kell | Fotók: Sipeki Péter

Feladatból van bőven – folytatta Hajnal Gusztáv. – A szezon után a leállított gépészeti berendezéseket karban kell tartanunk, úgymond le kell nyáriasítanunk. Másrészt a nagyon sok vizet felhasználó jégkészítő gépet is meg kell tisztítani például a lerakódott vízkőtől. A kollégáim már leolvasztották a jeget, a karbantartást pedig egyébként is március végén szoktuk elkezdeni. A napokban például megvolt a tűzvédelmi karbantartás, hiszen a pálya üzemeltetéséhez szükséges valamennyi berendezést, eszközt ellenőrizni kell. Ez vonatkozik például a pénztárgépekre, a beléptetőrendszerre, a jégkarbantartó gépre.

A pálya akkor is karbantartást igényel, amikor nincs rajta jég. Ráadásul rendszereset, mert a lerakódott portól, szennyeződéstől folyamatosan meg kell tisztítani a felületet, mert egyébként a szezon kezdése előtt egyszeri alkalommal ez szinte lehetetlen lenne.

Rendbe kell tenni a pálya környékét, a kis parkot, a növényeket és a parkolót, amelynél például egy ütközőnek nekimentek, és azt rendbe kell hoznunk. Ráadásul elmaradtunk néhány garanciális feladattal, amelyeket most meg tudunk csinálni. Amit a szezon alatt a magas közönségforgalom miatt nem tudunk elvégezni, arra most megfelelő idő áll a rendelkezésünkre.

Az engedélyezés van soron

Miként arról lapunkban már beszámoltunk, ennek a nagy és drága energiának a csökkentését szolgálja majd a lapos tetőre kiépítendő napelemrendszer. A vállalkozási szerződést január 3-án írta alá a nyertes pályázó nyíregyházi TLT Group Kft. és a Nyíregyházi Sportcentrum Nonprofit Kft. képviselője. A fejlesztés összköltségvetése nettó 28,9 millió forint, a nyertes feladata a rendszer megtervezése és a szolgáltatói engedélyek beszerzése is.

Jelenleg az engedélyeztetés van soron, sajnos mint sok minden mást, ezt is lassítja a járvány. Úgy vélem, kora őszre a helyükön lesznek a napelemek.

Ezek fontosságáról annyit, hogy az üzemeltetéshez nekünk egy bizonyos energiamennyiséget meg kell vásárolnunk a szolgáltatótól. A zárás után ezt jelentősen le kell csökkentenünk, mert nagyon sokba kerül a pálya nyári fenntartása, a rendelkezési díj. A napelemek segítségével a szezonzárás után termelt energiát betáplálhatjuk az E.ON hálózatába. Leegyszerűsítve: ha felhasználtunk a szezon alatt száz egységet, és termeltünk nyolcvanat, akkor csak a húszat kell kifizetnünk. Bízom benne, hogy minden a tervek szerint fog alakulni, és ismét nagyon sok korizást kedvelőnek nyújtunk megfelelő minőségű szolgáltatást – így Hajnal Gusztáv.

www.szon.hu, fotó: Sipeki Péter