Válogatott nyíregyháziak – Kezdődik a szezon az úszóknál

Hatházi Dóra és Tajthy Milán is bekerült a válogatottba.


A napokban hirdették ki a korosztályos úszóválogatott keretét a 2019/2020-as évadra.Az ifi-junior kategóriában és a Héraklész válogatottban is egy-egy Nyíregyházi Sportcentrumos bizonyíthat ebben a szezonban. Előbbiben Hatházi Dóra,utóbbiban pedig Tajthy Milán került be, akik a szezon elejétől a Kovács Rita – Urbin Tamás edzőpárosssal készülnek a idényre.


Az úszóknál egy bő hét múlva elrajtol a szezon. Október 12-13-án a Nemzetközi Hód Kupára, Hódmezővásárhelyre utaznak a nyíregyházi fiatalok. Kovács Attila és Kelemen Ottó tanítványai, a béka és delfin korcsoport szintén ezen a hétvégén Budapesten vesz részt a Tüske Uszodában az utánpótlás kupa 3. fordulóján.Október 19-én a Hajós Alfréd Kupán, a hónap végén pedig október 26-27-én a Hungarospa Kupán indulnak el a Nyíregyházi Sportcentrum versenyzői.