Értékes Esték – A téma a Nyíregyházi Női Röplabda Club volt
Értékes Esték – A téma a Nyíregyházi Női Röplabda Club volt
 
Az Értékes Esték programsorozat újabb állomása nem véletlenül nem véletlenül volt a Continental Aréna. A Nyíregyházi Női Röplabda Club kiemelkedő sporttevékenysége negyvennegyedikként került be a települési értéktárba. Az érdeklődők a csapatról szóló, vetítéssel egybekötött beszélgetésen vehettek részt.
 
A Nyíregyházi Női Röplabda Club kiemelkedő sporttevékenysége az elmúlt évben került be a Nyíregyházi Települési Értéktárba. A hétszeres Magyar Kupa győztes és hatszoros Magyar Bajnok nyíregyházi együttes 1997-ben került fel a Magyar Női Röplabda Bajnokság első osztályába, s rögtön a negyedik helyen végzett újonc létére. Az igazi aranykorszak 1999-től kezdődött, amikor zsinórban négy szezonon keresztül mind a bajnoki, mind a kupa aranyat megszerezte a csapat.

A 2003-2004-es szezonban az együttes megvédte a Magyar Kupa trófeáját, 2006-2007-ben újra duplázni tudott a csapat, a Kupaarany mellé óriási bravúrral megszerezte a bajnoki címet is. A csapat tagja volt a nemzetközi kupasorozatok legerősebbjének, a 2002-2003-as és a 2003-2004-es Bajnokok Ligája versenysorozatának, így a legjobb európai csapatok közt is megmutathatta magát.
A legjobb hazai röplabdások játszottak Nyíregyházán
Az eseményen részt vett Ludvig Zsolt a Magyar Röplabda Szövetség főtitkára is, aki elmondta, nagyon szép időszak volt, egy olyan csapatot sikerült Nyíregyházára hozni, akik az akkori magyar röplabdázásnak a legjobb játékosai voltak, a hazai sikerek mellett nemzetközi kupákban európai sztárcsapatok ellen is tisztességgel helytálltak a lányok. Bebizonyították, hogy a nemzetközi porondon is van keresnivalójuk.
A nyíregyházi együttes a mai napig a magyar női röplabdázásnak olyan zászlóshajója szeretne lenni, akik egyre nagyobb rangot vívnak ki a hazai- és nemzetközi kupaszerepléssel a városnak és nem utolsósorban a sportágnak.
Szoboszlai Tibor