Aranyéremért játszhat a Fatum!
Aranyéremért játszhat a Fatum!
Harmadszor feszült egymásnak az UTE és a Fatum-Nyíregyháza élvonalbeli női röplabda bajnoki elődöntőben. Az egyik fél három győzelméig tartó párharc mindkét korábbi összecsapását megnyerték…
Az Újpest elleni párharc megnyerésével kilenc év után vívhat újra bajnoki döntőt a Nyíregyháza.
Harmadszor feszült egymásnak az UTE és a Fatum-Nyíregyháza élvonalbeli női röplabda bajnoki elődöntőben. Az egyik fél három győzelméig tartó párharc mindkét korábbi összecsapását megnyerték a nyírségiek, ennek egyenes következményeként a soros fővárosi összecsapáson vékony jégen táncolt az Újpest.
Álomszerűen indult a mérkőzés a vendégek számára, akik zsinórban szerzett négy pontjukkal alig három perc után időkérésre kényszerítették az ellenfél szakmai stábját. Szárnyaltak a látogatók, kisvártatva több mint tíz „fára” hízott a különbség (1:12), ehhez képest 21:21-nél már egyenlő volt az állás! A sorozatos hibák pedig csaknem megbosszulták magukat, a hazaiak fordítottak, amikor elúszni látszott a hajó, kalandos körülmények között, három játszmalabdát hárítva mégis elvitte az első szettet az Fatum. A második felvonásban az UTE ugrott meg (8:1), a nyíregyháziak próbálták menteni a menthetőt két gyorsan összetrombitált röpke tanácskozással – eredménytelenül. A hektikus mérkőzés harmadik szakaszában ismét feltámadt a Hollósy-gárda, amely a hajrában hatékony mezőnymunkával, precíz támadásokkal kerekedett felül. Noha a negyedik játszma elején újfent az Újpest kapott hamarabb lábra, de a Fatum a legjobbkor, a végén betonbiztos teljesítményt nyújtott, megnyerve a meccset.
A Nyíregyháza kilenc év után vívhat újra finálét, ahol a címvédő Békéscsaba lesz az ellenfél.
Extraliga: Női, bajnoki elődöntő, 3. mérkőzésUTE–Fatum-Nyíregyháza 1:3 (-26, 10, -18, -22)
Megyeri út, 400 néző, v.: Mezőffy, Adler.
Nyíregyháza: G. Francesco 2, Kalotai 4, Valdez 20, Matics 15, Fernandez 10, Kalicsanin 7. Csere: Tóth F. (liberó), I. Francseco, Kotormán, Villám L., Rutarová. Edző: Hollósy László.
Az eredmény alakulása, 1. játszma: 0:4, 1:12, 14:17, 23:21, 24:22. 2. játszma: 8:1, 19:8. 3. játszma: 4:9, 11:11, 11:13, 15:14, 17:22. 4. játszma: 4:0, 4:4, 11:7, 14:17, 20:19, 20:23.
Hollósy László: – Ez egy csapatmunka eredménye. Őszinte leszek, nem játszottunk igazán jól, de nem lehet mindig gyönyörű teljesítményt nyújtani. Hatalmas volt a tét, de sikerült elhitetni a lányokkal, hogy képesek kiharcolni a győzelmet, a döntőbe jutást.
Az egyik fél három győzelméig tartó párharc végeredménye: 3–0, a Nyíregyháza javára.
Forrás:szon.hu