Régen várt siker: kupagyőztes a Fatum!
Régen várt siker: kupagyőztes a Fatum!
Szó se róla, rendhagyó módon melegített a Fatum-Nyíregyháza a régen, 2009 óta várt alkalomra. A női röplabdacsapat edzőváltással hangolt a Békéscsaba elleni Magyar Kupa-döntőre, amelyen a felek az immár hagyományosnak…
A Nyíregyháza színvonalas, több mint két órás fináléban múlta felül a Békéscsabát.
Szó se róla, rendhagyó módon melegített a Fatum-Nyíregyháza a régen, 2009 óta várt alkalomra. A női röplabdacsapat edzőváltással hangolt a Békéscsaba elleni Magyar Kupa-döntőre, amelyen a felek az immár hagyományosnak mondható helyszínen, az érdi katlanban feszültek egymásnak. Új seprű jól seper – régi szólás igazságában bízhattak a nyírségiek, vagyis abban, hogy a kispadon debütáló Hollósy László azonnal képes lesz a nagy dobásra.
Annál is inkább, mivel a címvédő viharsarkiak számítottak favoritnak, elvégre élen zártak az Extraligában, a minap diadalmaskodtak a Közép-európai Ligában, a jeles küzdelemsorozatban pedig a triplázásra hajtottak. Hosszú labdamenetekkel indult a csata, majd a békésiek melegedtek be hamarabb, akik főként az argentin Lucia Fresco megmozdulásaira alapozva hizaltak öt pontos előnyt. A túldalon honfitársa, Josefina Fernandez lódította meg a beragadt szekeret, ami hatásosan sikerült. Abszolút kiegyenlítetté vált a meccs, fordulatokban nem volt hiány, mígnem a Csaba a második játszmalabdát értékesítve kerekedett felül az első szettben. A második etapban jól olvasta a játékot a Nyíregyháza: nagy mentéseket produkálva, precíz sáncmunkával és támadásokkal „operálva” meggyőző különbséggel egyenlített. A lendület maradt, a Fatum nem ismert elveszett labdát, hamar tekintélyes vezetést szerzett, ezt peig stabilan őrizve került karnyújtásnyira a kupadiadaltól. A negyedik felvonásban 11:6-os vezetésnél megtorpant a Fatum, ezt kihasználva visszajött a meccsbe az ellenfél, eképpen az ötödik szettre maradt a döntés. Ebben egyértelműen jobbnak bizonyult a Nyíregyháza, Tatjana Matics vezérletével nyert – elhódítva a serleget. Megérdemelten!
Magyar Kupa: Női, döntő
Fatum-Nyíregyháza-Békéscsaba 3:2 (-24, 15, 16, -21, 5)
Érd, 1800 néző, v.: Tillmann Gy., Mezőffy.
Nyíregyháza: G. Franchesco, Valdez, Matics, Kalicsanin, Fernandez, Kalotai. Csere: Tóth F. (liberó), Kotormán, Villám L. Edző: Hollósy László.
Békéscsaba: Ivanovics, Fresco, Mlinar, Dobi, Nagy E., Koseková. Csere: Molcsányi (liberó), Glemboczki, Petrenkó, Bodnár. Edző: Alberto Salomoni.
Az eredmény alakulása, 1. játszma: 2:7, 12:11, 13:15, 17:17, 17:19, 21:19, 21:22, 23:24. 2. játszma: 6:3, 15:8, 20:10. 3. játszma: 5:2, 13:5, 17:9. 4. játszma: 6:3, 11:6, 12:11, 19:20, 21:23. 5. játszma: 5:2, 9:4, 12:5,
Hollósy László: – Tündérmese! Nem rólam szólt ez a dolog, benne volt a teljes szakmai stáb. A lányok ma akkorát küzdöttek, hogy szavakat nem találok. Elhitték, hogy meg tudják nyerni a döntőt – megcsinálták!
A 3. helyért: Vasas–Jászberény 3:2
Forrás:szon.hu