Itthon zárhatják a bajnoki küzdelmeket
Itthon zárhatják a bajnoki küzdelmeket
A juniorok országos bajnoki címe után ezúttal a kadetteken a sor. Igaz, a Nyíregyházi Sportcentrum KA U16-os csapata „csak” a B-döntőben szerepelhet, vagyis a 9-16. helyek elosztásába szólhat bele…
A Nyíregyházi Sportcentrum KA U16-os fiú kosárlabda-csapata az országos B döntőben szerepel a hétvégén.
A juniorok országos bajnoki címe után ezúttal a kadetteken a sor. Igaz, a Nyíregyházi Sportcentrum KA U16-os csapata „csak” a B-döntőben szerepelhet, vagyis a 9-16. helyek elosztásába szólhat bele, de legalább hazai pályán. Merthogy a nyolccsapatos eseménynek a Tiszavasvári úti csarnok, a Bencs László-szakiskola létesítménye ad otthont péntektől vasárnapig.
Boczkó Ádám tanítványainak szereplése eddig így is várakozáson felüli, ráadásul nemcsak, hogy feljutottak a főtáblára, hanem ott az országos döntőbe kerülésért voltak harcban, de a nyugati ágon veretlen Kaposvárral szemben ötpontos összesített különbséggel alulmaradtak. Végül a kaposváriak sem jutottak a fináléba, mert a fentről osztályozózó Zalaegerszeg legyőzte őket.
A B-döntő lebonyolítása úgymond egyenes kieséses, de minden helyezésért megküzdenek egymással a csapatok, így a résztvevőkre három-három mérkőzés vár. A pénteki negyeddöntőkben Debreceni KA-DSI–Soproni SI (13 óra), Körmendi Törpördögök–Szedeák (15), Kaposvári KK–Lehel Kosársuli (17) és Nyíregyházi Sportcentrum KA–Pécsi VSK-Panthers (19) mérkőzéseket rendeznek. A győztesek másnap a 9-12., a vesztesek a 13-16. helyekért folytatják tovább, vasárnap pedig jönnek a konkrét helyosztók.
Tét azért itt is van, mégha nem éremről vagy bajnoki címről szóló, de az első két helyezett, magyarán az összesített rangsor kilencedikje-tizedikje kiharcolja magának a jogot, hogy az ősszel induló bajnoki évadban selejtező nélkül jusson a főtáblára.
Forrás:szon.hu