Belökte magát a válogatottba
Belökte magát a válogatottba
Főszezon van, így hát egymást érik a versenyek, most éppen a zalaegerszegi vidékbajnokság és a veszprémi Balaton-bajnokság volt soron a Szuper Liga-sorozat részeként. A versenyszámokat megosztották a két helyszín között, így aztán csak az igazán univerzális atléták rajtolhattak mindkét városban.
A vidék- és Balaton-bajnokság után több nyíregyházi atléta is készülhet csapat Európa-bajnokságra.
Főszezon van, így hát egymást érik a versenyek, most éppen a zalaegerszegi vidékbajnokság és a veszprémi Balaton-bajnokság volt soron a Szuper Liga-sorozat részeként. A versenyszámokat megosztották a két helyszín között, így aztán csak az igazán univerzális atléták rajtolhattak mindkét városban.
A Nyíregyházi Sportcentrum sportolói mindkét versenyen remekeltek, és három-három elsőséggel gazdagodtak. Vidékbajnok lett magasugrásban Bakosi Péter, aki sérüléséből felépülve még mindig takaréklángon versenyez (211 centit ért el), és a jövő hónapban esedékes tallinni U23-as Európa-bajnokságot tartja szem előtt. Kerekes László egyik tanítványa, Kerekes László viszont élete eddigi legjobbját produkálta súlylökésben (17.60), nem csoda, hogy felhívta magára a válogatók figyelmét is – de erről később. A harmadik zalaegerszegi elsőség a hármasugró Benke Anita (12.38 méter) nevéhez fűződik.
Másnap Veszprémben tovább folytatódott az ebben az évben már megszokottá vált diszkoszvetés-fogó, vagyis diszkosz-vetésforgó. Új jelöltként az Omega AC versenyzője, a sérülésből felépült Savanyú Péter is beszállt a négyek, vagyis Szikszai Róbert, Káplár János, Huszák János és Seres András közé. Közülük ezúttal az NYSC versenyzői húzták a leghosszabbat és a legrövidebbet is: magyarán Szikszai hatvan méterhez közelítve (59.30) nyerte a viadalt, Káplár (56.65) pedig ötödik lett. A nők diszkoszvető aranya is Nyíregyházára került, a hatból öt kísérletéből ötven méter felé jutó Kerekes Dóra 51.47 méternél állt meg, és végzett az élen.
Ónodi Dávid szabadtéren továbbra is veretlen. A csapatbajnokság elődöntője, a Kelet-kupa és a főiskola-egyetemi bajnokság után a Balaton-bajnokságot is megnyerte 100 méteren a sprinter, bár az utóbbi hetekben megszokott egyéni csúcs javítása most elmaradt.
Ami pedig azt a bizonyos válogatottat illeti. A jövő héten rendezik Bulgáriában, Sztara Zagorában a csapat Európa-bajnokság második divíziójábnak küzdelmeit, és több nyíregyházi atléta is kerettag lett. A legkellemesebb meglepetés Kerekes László beválogatása, de idei formája alapján jelenleg ő az elsőszámú magyar súlylökő. Ónodi Dávid a 4×100 méteres váltó mellett 100 méteren az egyéni indulást is kiharcolta magának, a magasugró Bakosi Péter helye is megkérdőjelezhetetlen. Palásti Luca egyelőre a 4×400 méteres váltónak a biztos tagja, de a hétvégi Budapest-bajnokság eredményétől függően akár az egyéni indulást is kiharcolhatja négyszázon.
Forrás: szon.hu