Sitku Ernő tagja lett a szövetség elnökségének
Sitku Ernő tagja lett a szövetség elnökségének
Nyíregyházáról kerültek sportvezetők a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének tisztségviselői közé.
Nyíregyházáról kerültek sportvezetők a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének tisztségviselői közé.
A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) kedden tartott, évi rendes közgyűlése tisztújító is volt egyben. Az elnöki pozícióra újra jelöltette magát Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere, aki további négy évre el is nyerte a tagság bizalmát. Az újra választott elnökségben helyet Sitku Ernő, a korábbi 149-szeres válogatott kosárlabdázó, a Marso-NYKK élvonalbeli férficsapatának szakmai igazgatója, a Nyíregyházi Sportcentrum élsport igazgatója is.
– Örülök a bizalomnak, a programunkól pedig annyit, hogy azzal kampányoltunk, tehát a tagság előtt ismert, hogy mit szeretnénk elérni. Jövő héten kedden tartjuk az első elnökségi ülést, akkor már bővebben tudok nyilatkozni a testületre, és azon belül a rám váró feladatokról is – mondta lapunk megkeresésére székfoglalójában Sitku Ernő.
Az elnök munkáját segíti társelnökként Balsay István és Rózsás Gábor, az elnökség tagjai lettek még: Becsky István, Bokor Ákos, Cser-Palkovics András, Fűzy András, Halm Rolland, Leisztinger Tamás, Németh Károly, Pukler Gábor, Teszler Sándor. A további tisztségviselők között, az ellenőrző bizottság tagjaként újra bizalmat kapott Farkasinszki Gyula, a Nyíregyházi Kosársuli elnöke is.
Forrás: szon.hu