Csak magukat okolhatják!
Csak magukat okolhatják!
Ezt bizony elszúrták. A Nyíregyházi KC NB I. B-s férfi kézilabdázói beezüstözhették volna a szombat estét. Ehhez „csak” nyerniük kellett volna a vendég békésiek ellen, akiket egyébként idegenben biztosan győztek le.
A Békés ellen hibázott a Nyíregyházi KC, Balassagyarmaton javíthat a csapat.
Ezt bizony elszúrták. A Nyíregyházi KC NB I. B-s férfi kézilabdázói beezüstözhették volna a szombat estét. Ehhez „csak” nyerniük kellett volna a vendég békésiek ellen, akiket egyébként idegenben biztosan győztek le. A hazaiak nehezen lendültek játékba, ám a második fél­időben, 24–20-as állásnál úgy tűnt, ha nem is könnyen, de hozzák a mérkőzést. Nem jött össze, mert az izgalmas hajrá után végül a békésiek egy góllal nyertek. Pedig számukra már nem volt igazi tétje a mérkőzésnek, hiszen így is, úgy is az ötödik helyen zárnak.
– Nem ezt terveztük, nem ezt akartuk, de csak saját magunkat okolhatjuk – kezdte visszapillantását a szombati találkozóra Varga Zsolt, a nyíregyháziak szakmai igazgatója. – Már a találkozó előtt rossz érzésem volt, hiszen nem láttam a megszokott harci szellemet, mintha úgy indultunk volna neki a találkozónak, hogy ez biztosan meglesz. Álmosan kezdtünk, és bár a második félidőben négygólos is volt az előnyünk, nem tudtunk nyerni. Rosszul játszottunk, ráadásul egyéni hibák miatt akkor nem sikerült még megnyugtatóbb előnyhöz jutnunk. A legnagyobb gond a védekezéssel volt, hiszen harmincnégy gólt nem szabad kapni idegenben sem, nemhogy hazai pályán. Mindössze nyolc védett lövésünk volt, ami húsz százalék alatti kapusteljesítményt jelent. Ez ezen a szinten elfogadhatatlan.
– Közhely, de most a fejekben kell rendet tennünk, hiszen továbbra is a saját kezünkben van a sorsunk. Amennyiben szombaton nyerünk Balassagyarmaton, akkor meglesz az ezüst. Márpedig mi ezt szeretnénk. Ennek megfelelően fogunk készülni a héten – így Varga Zsolt.
NB I. B: Férfiak, Keleti csoport25. forduló
Eredmények:
Törökszentmiklós–Ferencváros 20–26Mizse KC–Füzesabony 25–24Orosháza U23–Szeged U23 25–28Eger–Balassagyarmat 32–26Ózd–Algyő 23–33Mezőkövesd U23–Kecskemét 34–31Nyíregyházi KC–Békés 33–34.
A bajnokság állása:
1. Eger 25 23 1 1 776–591 472. Nyíregyházi KC 25 19 1 5 808–661 393. Ferencváros 25 19 1 5 741–621 394. Mizse KC 25 14 4 7 712–684 325. Békés 25 13 3 9 692–679 296. Kecskemét 25 12 2 11 680–666 267. Algyő 25 12 – 13 709–697 248. Szeged U23 25 10 2 13 659–662 229. Ózd 25 10 2 13 742–782 2210. Balassagyarmat 25 9 1 15 611–688 1911. Orosháza U23 25 8 2 15 675–750 1812. Törökszentmiklós 25 6 3 16 615–699 1513. Füzesabony 25 6 2 17 631–716 1414. Mezőkövesd U23 25 2 – 23 638–793 3
Forrás: szon.hu