Megkapták, ami járt nekik
Megkapták, ami járt nekik
Vezetgetett az NYKK, mert Kósa Tamás mellett Molnár Marcell is jól szállt be a játékba, és mert a vendégek csak mutatóba hozták el két légiósukat, Dustin Ware és Rasztko Dramicsanyin be sem melegített. Aztán amikor tíz ponttal ugrott meg a házigazda, alapos fordulat történt
Ezévi jó hazai sorozatát lezárva győzelemmel búcsúzott közönségétől a Marso-NYKK.
Vezetgetett az NYKK, mert Kósa Tamás mellett Molnár Marcell is jól szállt be a játékba, és mert a vendégek csak mutatóba hozták el két légiósukat, Dustin Ware és Rasztko Dramicsanyin be sem melegített. Aztán amikor tíz ponttal ugrott meg a házigazda, alapos fordulat történt, a belelendülő Horváth Ákos vezérletével (a nagyszünetben 23/15 pontnál járt!) a félidővégi 20–4-es etappal (közte egy 14–0-val) már a jászságiak vezettek 52–46-ra.
Az első félidőt pont nélkül záró Savic Brane kezdte diktálni a hazai tempót, és öt perc alatt dobott két-két duplájával és hármasával fordított a nyíregyházi csapat. Amikor pedig az ördögien játszó irányító a ziccere mellé járó büntetőt is értékesítette az NYKK visszaadta a 14–0-t a leblokkoló berényieknek. Egyetlen magas embere, Cseh György révén azonban újra erőre kapott a vendégcsapat (69–64), de a záró játékrészben a labdaszerzéseket követő lefutásgólokkal újra megugrott a házigazda.
NB I A csoport: középszakasz, alsóház
Marso-Nyíregyháza KK–Jászberényi KSE 94–78 (28–27, 18–25, 26–12, 22–14)Bujtosi csarnok, 400 néző, v.: Gál J., Fodor A., Rácz Zs.
NYKK: Savic 13/6, Taylor 7/3, Nagy K. 10/6, Kolarics 13/3, Radenkovics 10. Csere: Vaszojevics 13/3, Kósa T. 13/6, Lajsz, Helmeczi 2, Molnár M. 10/3, Czura 3/3. Szakmai igazgató: Sitku Ernő.Jászberény: Szögi 5, Horváth Á. 29/21, Kerpel-Fronius 18/6, Sonyák 5, Cseh 16/6. Csere: Mladenovics 5/3, Szappanos, Répási. Edző: Bencze Tamás.Az eredmény alakulása, 5. perc: 10–10, 9.: 25–19, 11.: 30–30, 14.: 42–32, 16.: 46–38, 20.: 46–52, 23.: 53–57, 26.: 67–57, 33.: 81–66, 37.: 88–73.
Forrás: szon.hu