![A nagy levegőt bent tartani a bajnokság végéig A nagy levegőt bent tartani a bajnokság végéig](https://nyiregyhazisc.hu/wp-content/uploads/3511a15ab52c89d8883bcff6c07cb25a_XL.jpg)
![A nagy levegőt bent tartani a bajnokság végéig](http://nyiregyhazisc.hu/media/k2/items/cache/3511a15ab52c89d8883bcff6c07cb25a_XL.jpg)
Jászberényben nem arra a csapatra emlékeztetett a Marso-NYKK, amely előzőleg legyőzte a Falcót és az Alba Fehérvárt, kecsegtetve az alapszakasz igazán szép befejezésének a reményével. Az utolsó fordulóban azonban rá sem lehetett ismerni a korábbi két hazai bravúrt bemutató társaságra.
Csak húsz elrontott kísérlet után jött az első sikeres kísérlet, márpedig így nem lehet meccset nyerni.
Jászberényben nem arra a csapatra emlékeztetett a Marso-NYKK, amely előzőleg legyőzte a Falcót és az Alba Fehérvárt, kecsegtetve az alapszakasz igazán szép befejezésének a reményével. Az utolsó fordulóban azonban rá sem lehetett ismerni a korábbi két hazai bravúrt bemutató társaságra.
– Próbálkoztak a játékosok, de ezúttal nem voltunk képesek olyan szintű kosárlabdára, mint az előző két mérkőzésen – ismerte el Sitku Ernő, a nyíregyházi férficsapat vezetőedzője. – Hozzáteszem, nem is lehet mindig, minden meccsre egyformán felpörögni, de a két nagyon fontos hazai győzelem után a fiúk mintha kifújták volna a levegőt. Lehet, csak tudat alatt, de úgy sem szabad, pontosabban csak egyszer. Majd a bajnokság a végén.
Forrás: szon.hu