Kellemetlenkedni a Kaposvárnak
Kellemetlenkedni a Kaposvárnak
Négy, az ország átutazásával járó idegenbeli mérkőzés után szerdán első idei hazai mérkőzését játssza a Marso-NYKK. A Kaposvár elleni találkozó (kezdés 18 órakor a bujtosi csarnokban) szlogenje az is lehetne: mindenütt jó, de legjobb otthon.
Az első idei hazai mérkőzését sikerrel tenné emlékezetessé a Marso-NYKK.
Négy, az ország átutazásával járó idegenbeli mérkőzés után szerdán első idei hazai mérkőzését játssza a Marso-NYKK. A Kaposvár elleni találkozó (kezdés 18 órakor a bujtosi csarnokban) szlogenje az is lehetne: mindenütt jó, de legjobb otthon.
– Végre itthon játszhatunk, ami azért is örömteli, mert a csapat nehezebben viseli azt a terhet, ami az idegenbeli fellépésekkel jár – mondta a „hazatérés” apropóján Sitku Ernő, a nyíregyházi férficsapat vezetőedzője. – Remélem, hogy ez a játékunkban is meg fog mutatkozni, bízom abban, hogy sokkal bátrabban, fegyelmezettebben, átgondoltabban és higgadtabban fogunk kosárlabdázni, mint tettük azt Sopronban. A Kaposvár az élcsoporthoz tartozó csapat, de hazai pályán azért el lehet kapni. Jó játékosokból álló, jól szervezett ellenfél érkezik hozzánk, de tudjuk, hogy követnek el hibákat. Lám, legutóbb a Kecskeméttől kaptak ki hazai pályán, bár a vereségük magyarázata lehet, hogy a kecskemétiek kellemetlen stílusával szemben roppant nehéz támadni. Ugyanezt szeretnénk mi is elérni, azaz hogy a kulcsjátékosaik ne tudjanak érvényesülni, és ezzel a harcmodorral megnyerhetjük ezt a mérkőzést.
Forrás: szon.hu