Már csak a döntő van hátra
Már csak a döntő van hátra
A tétmeccsek után igazi felüdülést jelentett a Nyírsuli fiataljainak bemutatója. Végül a 11 évesek 6-0-ra nyertek a tízévesek ellen. A találkozó résztvevőinek ajándékcsomaggal kedveskedtek a szervezők.
A tétmeccsek után igazi felüdülést jelentett a Nyírsuli fiataljainak bemutatója. Végül a 11 évesek 6-0-ra nyertek a tízévesek ellen. A találkozó résztvevőinek ajándékcsomaggal kedveskedtek a szervezők.
És jöttek az elődöntők, elsőként Két Ball és a Martin Bertolds játékosai feszültek egymásnak. Mindkét csapat előtt adódott egy-egy ziccer, mindkét kapus bemutatott egy-egy bravúrt, így gól nem született. A kilencespárbajban a Martin Bertold csak egy, a Két Ball két kilencest is elhibázott, így előbbiek jutottak a fináléba.
A másik elődöntőn sem született gól, így a Ralda Fém és a Másnapos is kilencespárbajra kényszerült. Négyet-négyet bevágtak a játékosok, az ötödik körben a Másnapos hibázott, így a raldások kerültek a döntőbe.
A döntő előtt a Kelet-Magyarország által meghirdetett kilencesrúgó verseny résztvevői léptek a parkettre. Az első körben Gál László bevágta, miként a nyíregyházi Nagy Ákos. A Kocsis János mellé rúgta, a gávavencsellői Kovács Zsolt beemelte, a nyíregyházi Kertész Sándornak nem sikerült a kapuba találnia. Az újabb körben Gál László bevágta, Nagy Ákos a bal sarokba lőtt, Kovács Zsolti viszont mellé emelt. Gál László a harmadik körben sem hibázott, Nagy Ákos lövését viszont Tóth Norbert, a Martin Bertolds kapusa kivédte, így Gál László nyerte a vetélkedést.
Elődöntők
Martin Bertold-Két Ball 0-0 (kilencesekkel 3-2)
Ralda Fém Kft- Másnapos FC 0-0 (kilencesekkel 5-4)
Forrás: szon.hu