Visszapillantó – Minden (év)kezdet nehéz
Visszapillantó - Minden (év)kezdet nehéz
Négy bajnoki címet szereztek a Nyírsuli atlétái a fedett pályás és téli dobó felnőtt magyar bajnokságon: Szikszai Róbert diszkoszvetésben, Ónodi Dávid 200 méteren, Bakosi Péter magasugrásban, Helebrandt Máté pedig 5000 m gyaloglásban végzett az élen.
Nem mindenkinek sikerült megnyerni az esztendő első bajnokiját, volt, ahol az edzőváltás sem segített.
A kosarasok voltak a leggyorsabbak. Minden téren, hiszen – immár esztendők óta bevált szokás szerint – 2014-ben is övék volt az első bajnoki mérkőzés, amit megyebeli csapat vívott. Még a Pécs elleni fellépést megelőzően edzőt is váltottak a legénységnél, Horváth Imre szakmai igazgatót addigi egyik segítője, Sitku Ernő váltotta, és a korábbi 149-szeres válogatott center vezetőedzőként felelt a továbbiakban a csapat felkészítéséért. Minden kezdet nehéz – az első meccsen az NYKK hazai pályán 78–58-ra kapott ki a Pécstől, „megszilárdítva” sereghajtó pozícióját, egyetlen győzelme mellett már a 13. vereséget elkönyvelve. A folytatás aztán jobban alakult, az NYKK egymást követő három hazai mérkőzését is megnyerte a Szeged, a Sopron és a Zalaegerszeg ellen, de nem tudott elmozdulni az utolsó helyről, és ezt a keresztet egészen a bajnokság végéig magával cipelte.
Nüanszokon múlott
A tél még a teremfocié: a lapunk által szervezett évnyitó Kelet-Magyarország-Eissmann Hungária Kupán a Monbebé csapata szerezte meg a győzelmet, miután a döntőben 4–1-re verte a Nyírség Copy együttesét. A tornagyőztes soraiból került ki a legjobb kapus (Vasas Gergő) és a gólkirály (Balás Gergő), a legjobb mezőnyjátékos pedig az ezüstérmes sorait erősítő Szabó Dávid lett. A megyei bajnokságban szereplő csapatok felkészülését szolgáló Nyírerdő Kupa teremtornát a Nyírgyulaj nyerte, amely ezzel megvédte címét.
Nüanszokon múlott, hogy profi karrierje során először jusson fel Grand Slam-verseny főtáblájára Fucsovics Márton. A nyíregyházi teniszező Melbourne-ben, az ausztrál nyílt teniszbajnokságon lépett fel, és két sikerrel a főtábla kapujába lépett. Bejutnia azonban nem sikerült rajta, pedig a francia Vincent Millot ellen 6:3, 4:3-ra is vezetett, ám végül a gall versenyző kiegyenlítette a játszmák állását (6:4), majd 6:1-re megnyerte a döntő szettet is. Még fájdalmasabb volt a búcsú annak tudatában, hogy Millot a főtáblán is ment egy kanyart, majd Andy Murray ellen léphetett pályára…
A női röplabdázók évnyitója sem sikerült jól: a Fatum-Nyírsuli-NRK az idegenlégisókkal megerősített Újpesti TE ellen szenvedett 3:1-es vereséget hazai pályán. A folytatás azért több örömet is tartogatott a nyíregyházi csapat számára az NB I-ben, még ugyanazon a hétvégén a győzelem ízét is megérezhette Balázs István csapata, amely az MTK ellen nyert 3:1-re.
Edzőtáborba vonultak
Újból remek lehetőséghez jutottak a Nyírsuli atlétái, akik közül ezúttal nemcsak Szikszai Róbert, hanem a másik diszkoszvető, Káplár János, valamint a gyalogló Helebrandt Máté is meleg égövi edzőtáborban, Dél-Afrikában készülhetett az esztendő versenyeire – pazar körülmények között. Az itthon maradottak közül a magasugró Bakosi Péter a két évvel korábban felállított egyéni csúcsát megismételve 220 centivel nyerte a Budapest-bajnokságot.
Az őszi első és nyilvánvalóan az élvonalbeli feljutásra hajtó Nyíregyháza Spartacus február elején Törökországba utazott, hogy minél optimiálisabb körülmények között készülhessen az NB II-es küzdelemsorozat tavaszi folytatására. A nyíregyháziak addigra hat új futballistát igazoltak Jánvári Gábor, Rezes László, Ulvicki Mihály, Kis Róbert, Máté János és Molnár Marcell személyében. Korábbi válogatott futballistát is szerződtetett a szintén NB II-es Kisvárda, hiszen a csapathoz került Bodnár László és a szintén jól csengő nevű korábbi Fradi-játékos, Bognár Zsolt. A várdaiak megszerezték még Popovics Bertoldot és Venczel Balázst is.
Más csapatokkal ellentétben a Nyír-Flop Holding kézilabdázói sikerrel kezdték az évet: az NB I B-s legénység hazai pályán egészen simán, 37–26-ra győzte le a Gödöllőt.
A Nyírbátori FC győzelmét hozta a 2. Arany Fácán Kupa felkészülési torna, amely a megyebeli csapatok felkészülését segítette a tavaszi bajnoki rajtra. Az NB III-as csapat házigazdaként szerepelt a tornán, és a fináléban a Nagykállót győzte le 3–0-ra.
Bajnoki címek több fronton
Négy bajnoki címet szereztek a Nyírsuli atlétái a fedett pályás és téli dobó felnőtt magyar bajnokságon: Szikszai Róbert diszkoszvetésben, Ónodi Dávid 200 méteren, Bakosi Péter magasugrásban, Helebrandt Máté pedig 5000 m gyaloglásban végzett az élen.
A nyíregyházi Fight Team SE versenyzői közül Rózsa Gábor (70 kg) arany-, Pethő Gergő (90 kg) ezüstérmes lett a Szolnokon rendezett full-contact shinkyokushin karate magyar bajnokságon.
Ugyan az alapszakasz utolsó fordulójában 5–3-ra veszített a BKV Előre ellen a hazai mérkőzéseit ekkor még rendre Ózdon játszó Nyíregyházi TK, a férfi tekecsapat újoncként bebiztosította bentmaradását az élvonalnak számító férfi szuperligában.
A WBO szervezet középsúlyú junior világbajnoki övét szerezte meg Nagy Lajos Márk. Az NYVSC-Big Boxing ökölvívója a kecskeméti gálán a lengyel Patryk Litkiewicz ellen szerezte meg az övet érő győzelmet.
Sikeresen induló hadjárat
Az első mérkőzésen megduplázta a Dunaújvárossal szemben meglévő előnyét a Nyíregyháza Spartacus. Az NB II-es idénynyitón a Szpari az őt üldöző Dunaújváros vendégeként lépett fel, és Bajzát Péter góljával 1–0-ra nyert. A piros-kékek ezzel folytatták őszről áthúzódó győzelmi sorozatukat, majd újabb sikerek következtek, így március végére már-már biztosnak látszott a feljutás.
A tavasznak már Kisvárda Master Good néven nekivágó másik szabolcsi csapat is megfelelő eredménnyel kezdte a szezont, hiszen az utolsó percben pontot mentve ért el 1–1-es döntetlent a Balmazújváros elleni hazai mérkőzésen.
Forrás: szon.hu