Estére feltámadtak a magyarok
Estére feltámadtak a magyarok
Szlovák szurkolók érces hangja verte fel vasárnap kora reggel a bujtosi csarnok csendjét. A karácsonyi tunyulás után a négy fős északi „kórus” – két dobot is püfölve – mindent beleadott, ez sem volt elég.
Vén Eszterrel soraiban a csehek elleni vereség után a szlovákokkal szemben javított a házigazda.
Szlovák szurkolók érces hangja verte fel vasárnap kora reggel a bujtosi csarnok csendjét. A karácsonyi tunyulás után a négy fős északi „kórus” – két dobot is püfölve – mindent beleadott, ez sem volt elég. A MEVZA junior női röplabda torna nyitányán az osztrákok elverték ellenfelüket. Akárhogy is fáj, hasonló sorsra jutott a magyar válogatott is, amely bemutatkozó meccsén a simán megnyert első szett után meghajolt a csehek előtt. A hazai pálya előnyét kétszeresen is élvező VénEsztert kezdőként vetette be a SzabadosIstván szövetségi edző, a Fatum-Nyírsuli-NRK centere becsülettel tette a dolgát. Kár, hogy feladótársa keveset foglalkoztatta…
Bezzeg a túloldalon folyamatosan üttették Anna Suchát, aki elemi erejű bombákkal riogatta a magyarokat. Ha bajba kerültek a csehek, ő rendszerint megoldotta a problémát. A magyarok az esti programban Szlovákiával szemben javíthattak – nem is packázták el az esélyt. A házigazda együttesben újfent megbízhatóan teljesített Vén Eszter, ráadásul akadt, aki még inkább villogott. Nevezetesen Török Kata: a TF-Budapest szőke angyala a frászt hozta a vendégekre, vezérletével olykor tetemes hátrányt sikerült eltűnetni a felettébb hullámzó partin. Így hiába kiabálta rekedtre magát a szlovák minitábor, biztatásukat elnyomta a korbbinál népesebb magyar drukkerhad tapsvihara. Mert a feltámadt hazaiak legyűrték ellenfelüket, és talán még acélosabb produkcióra is képesek lehetnek a folytatásban.
Hétfőn újabb két összecsapást rendeznek, közte a magyar–osztrák találkozót (11.30), délután pedig az elődöntőket tudják le a nyíregyházi eseményen. A mérkőzések megtekintése továbbra is ingyenes.
Röplabda: MEVZA junior torna, nőiMagyarország–Csehország 1:3(15, -18, -19, -23)
Bujtosi csarnok, 100 néző, v.: Niklova (szlovák), Isajlovic (osztrák)
Magyarország: Radmoszki 12, Kalotai 11, Bagyinka, Török K. 10, Vén E. 7, Kiss G. 9. Csere: Maurer (liberó), Durst 2, Cicic 1, Kilyénfalvi, Benedek G. 1. Szövetségi edző: Szabados István.
Magyarország–Szlovákia 3:0(21, 20, 23)
Bujtosi csarnok, 200 néző. v.: Bucher (cseh), Isajlovic (osztrák)
Magyarország: Durst, Török K 15, Vén E. 9, Kiss G 7, Radomszki 6, Kalotai 11. Csere: Maurer (liberó), Bagyinka. Szövetségi edző: Szabados István.
További eredmények: Szlovákia–Ausztria 1:3, Ausztria–Csehország 1:3.
Forrás: szon.hu