Erdőssel erősebbek lesznek
Erdőssel erősebbek lesznek
A Fatum-Nyírsuli-NRK vezetősége nem beszélt a levegőbe, amikor a minap megejtett sajtótájékoztatón – a merésznek tűnő – 1-4. hely valamelyikének megszerzését jelölte meg célként. Mármint a következő évadban.
Kubai játékost érkezik augusztus derekán a Fatum-Nyírsuli-NRK együtteséhez.
A Fatum-Nyírsuli-NRK vezetősége nem beszélt a levegőbe, amikor a minap megejtett sajtótájékoztatón – a merésznek tűnő – 1-4. hely valamelyikének megszerzését jelölte meg célként. Mármint a következő évadban.
Az pedig a napnál is világosabb, mindez nem jöhet létre az élvonalbeli női röplabdacsapat megerősítése nélkül.
Nos, megérkezett az első „fecske”, akik a hétfő délutáni edzésen debütált. Persze, Erdős Zsófiáról – mert róla van szó – erős túlzás lenne azt állítani, hogy ismeretlen közegbe tévedt. A feladó nyíregyházi színekben mutatkozott be az NB I-ben, az elmúlt két évben előbb a TF-Budapest, majd a Gödöllő színeiben szerepelt. Visszatérése immár biztos, és édesanyja, az edző, Kőhalmi Richárd munkáját segítő Erdősné Balogh Erika útmutatásával építheti tovább karrierjét.
Nem ő lesz az egyetlen nyári szerzemény. A klub augusztus derekára várja a kubai válogatott korábbi liberóját, a 32 éves NoralvisYenisley AguileraFerguzont. A karibi nemzeti gárdában 2003-ban bevetett játékosra ütőposzton számítana a szakmai stáb. Esetében a feltételes mód egyelőre helytálló…
– Aguilerát ismerjük, mert 2008-ban már megfordult a magyar bajnokságban, a Gödöllőben játszott – árulta el Kőhalmi Richárd. – Fel akarjuk mérni, milyen állapotban van, óvatosságból olyan ideiglenes szerződést kínálunk neki, ami felbontható, ha úgy ítéljük meg, nem tud a csapat hasznára lenni.
Forrás: szon.hu