Buskó Csenge már jobban van
Buskó Csenge már jobban van
Várhatóan a hét második felétől már elkezdheti az edzéseket Buskó Csenge, a Nyírsuli Kft úszója, aki a Magyar Úszás Napján Balatonfüreden több társával együtt megbetegedett.
Várhatóan a hét második felétől már elkezdheti az edzéseket Buskó Csenge, a Nyírsuli Kft úszója, aki a Magyar Úszás Napján Balatonfüreden több társával együtt megbetegedett. A nyíregyházi versenyező az eseményen megrendezett  Nyíltvizi Úszó Országos Bajnokság öt kilométeres távján indult és kiváló eredménnyel nyolcadikként ért célba.-Köszönöm szépen, én már sokkal jobban vagyok. A Nyírsulis úszókról,  akik szintén lent voltak Balatonfüreden, annyit tudok, hogy mindenki otthon lábadozik. – mondta Buskó Csenge.
A betegség tünetei már délután jelentkeztek a a legtöbb versenyzőnél. Többek között az olimpiai bajnok Risztov Évát és Gyurta Gergelyt is kórházba kellett szállítani  más indulókkal együtt egy vírusos betegségtől, mely magas lázzal, hányással és  hasmenéssel jelentkezett.
Gyárfás Tamás, a MÚSZ elnöke a szövetség honlapján elnézést a megbetegedések miatt és mindenkinek jobbulást kívánt, valamint azt, hogy továbbra is szeressék a Balatont, a vizet