Nyíregyházán is ünnepelték az úszás napját
Nyíregyházán is ünnepelték az úszás napját
Bemutató edzéssel és stílusjavító tréninggel ünnepelte a Magyar Úszás Napját a Nyírsuli úszó szakága. Bár a szokásosnál lényegesen kevesebb gyerekkel tehették mindezt, mivel a legjobbak Balatonfüreden szerepelnek nemzetközi versenyen, a kisebbek pedig iskolai évzárókon vesznek részt.
Bemutató edzést tartott a Nyírsuli.
Bemutató edzéssel és stílusjavító tréninggel ünnepelte a Magyar Úszás Napját a Nyírsuli úszó szakága. Bár a szokásosnál lényegesen kevesebb gyerekkel tehették mindezt, mivel a legjobbak Balatonfüreden szerepelnek nemzetközi versenyen, a kisebbek pedig iskolai évzárókon vesznek részt.
– Ennek ellenére szerettük volna mi is megünnepelni a napot, és azt a sikeres szezont, ami mögöttünk van. Szurovcsák Ivett az Ifi EB-n indulhat, és további válogatott kerettagjaink vannak, akik képviselik Nyíregyházát nemzetközi versenyeken. Javulnak a körülményeink is, és rövidesen a szövetségnek köszönhetően olyan időmérő berendezést is kapunk, ami alkalmassá teszi Sóstót rangos versenyek rendezésére – mondta Gyula Sándor szakágvezető.
DL, forrás: nyiregyhaza.hu
Fotó: Kokasné Blazsán Mónika