Magyar Atlétikai Csapatbajnokság
Magyar Atlétikai Csapatbajnokság
Nyíregyházán, a Városi Stadionban rendezik meg a Magyar Atlétikai Csapatbajnokság egyik elődöntőjét, május 10-11.-én.
Nyíregyházán, a Városi Stadionban rendezik meg a Magyar Atlétikai Csapatbajnokság egyik elődöntőjét, május 10-11.-én.
A MASZ első ízben szervezi meg a pénzdíjas csapatbajnokságot, melynek elődöntőjét két helyszínen bonyolítják le. A nyugati eldöntőnek Zalaegerszeg, a keletinek a szabolcsi megyeszékhely ad otthont május 10-11.-én.
A két elődöntő helyszínén tíz-tíz csapat indul majd a döntőbe kerülésért. A MASZ átszervezte a versenyrendszerét, így a Magyar Csapatbajnokságon a szakosztályok közösen is versenyezhetnek. A Nyírsuli atlétái a siker érdekében a debreceniekkel fognak össze. A csapatok összlétszáma  a szabályzat szerint nem haladtja meg az ötven főt. A Nyírsuli 29, a Debreceni Sportcentrum pedig 21 atlétát delegál a versenyre.
– Reméljük, hogy az akadályokat sikeresen fogjuk venni és szeretnénk hazai környezetben eredményesen szerepelni és természetesen bejutni a döntőbe. Szikszai Róbetre, kiváló diszkoszvetőnk ezen a megmérettetésen nem vesz részt, hiszen jelenleg Franciaországban tartózkodik egy viadalon, de a döntőben már ő is erősítheti a csapatot. – mondta Vas László, a Nyírsuli szakágvezetője. A két napos viadalon az atléták gyaloglásban, rúdugrásban, magasugrásban, kalapácslökésben, diszkoszvetésben, valamint akadály- és gátfutásban mérhetik össze a tudásukat.
A csapatbeosztások:

Csapatnév
Sportszervezet

BÉKÉSI DAC 
Békési Dac

BHSE-UTE
Budapesti Honvéd SE, Újpesti Torna Egylet

DSCI-SI-NYÍRSULI 
Debreceni Sportcentrum, Nyírsuli

DUVÁCSE
Dunakeszi VSE, Reménység Vác, Csepeli DAC

GEAC-BEAC-IKARUS
Gödöllői Egyetem AC, Budapesti Egyetem AC, Ikarus BSE

HEVESKUNOK 
Szolnoki MÁVSE, Kecskeméti ARC, Egri Sportiskola SE

MVSI-TISZAÚJVÁROS
Miskolci VSI, Tiszaújváros SC

POSTÁS SE
Postás SE

TITAN TC
Titán TC

VIHARSAROK
Buda-Cash Békéscsabai AC, Szegedi VSE, Hódiák SE