Szépen, csendben haladó Várda
Szépen, csendben haladó Várda
Ami azt illeti, az ugyancsak szombaton, a Wesselényi-iskolában (15 óra) esedékes Nyíregyházi Főiskola-Nyírsuli–Mátészalkai MTK csata résztvevői sem villognak.
 
A Nyírbátor felezheti ponthátrányát a listavezetővel szemben, nagy gyarmati lehetőség.
Egy „feles” még segíthet. Mármint a nyírbátoriakon. A címvédő és jelenleg is a férfi kézilabda NB II. Észak-keleti csoport táblázatának tetején táborozó Kisvárdát négy pont hátrányból üldöző Váczi-legénység felezheti, két egységnyit faraghat a különbségen – ha legyűri a Demecsert. A listavezető ugyanis már korábban lejátszotta és bár szűken, de megnyerte a Tiszavasvári elleni fellépését, így ezúttal szabad hét végét „vett ki”.
Vagyis, a szombaton hazai közegben (kezdés: 18 óra) szereplő bátoriak közelebb férkőzhetnek, míg a vendégek… Nos, az alsóházban ragadt demecseriek a minél szorosabb eredmény elérésben bizakodhatnak.
Ami azt illeti, az ugyancsak szombaton, a Wesselényi-iskolában (15 óra) esedékes Nyíregyházi Főiskola-Nyírsuli – Mátészalkai MTK csata résztvevői sem villognak. A sereghajtó házigazda speciel valamennyi eddigi bajnoki összecsapását elvesztette, és a szatmári legénység is – szó szerint – csak egy fokkal áll jobban. A látogatók legalább a halvány reményt éltethetik, hogy valamelyest előremozdulhatnak a tabellán.
Szinte borítékolható, amennyiben a bronzéremre hajtó Fehérgyarmat megússza vereség nélkül a szombatra kiírt debreceni túrát – már-már zsebben érezheti a medált. Eme lehetőség pedig aligha kívánja elszúrni a szatmári egylet.
A női gárdák „kihagyták” az elmúlt hét végét, ezúttal viszont jelenésük lesz. A Kölcsey DSE-Nyíregyháza (7. hely) – szombaton az élmezőnyt erősítő Hajdúböszörmény otthonában törekszik bravúros eredmény elérésére. A szépen, csendben egészen a második helyre felkapaszkodó Kisvárda dolga papíron könnyebbnek ígérkezik: idegenben is győzelemre törhet az utolsó előtti Alsózsolca elleni meccsen.
Forrás: szon.hu