A Kihívás Napja 2014.
A Kihívás Napja 2014.
A tavalyi évhez hasonlóan a Magyar Szabadidősport Szövetség felhívására Nyíregyháza idén is csatlakozik a 2014. május 21-én megrendezendő Kihívás Napja országos rendezvényhez.
A tavalyi évhez hasonlóan a Magyar Szabadidősport Szövetség felhívására Nyíregyháza idén is csatlakozik a 2014. május 21-én megrendezendő Kihívás Napja országos rendezvényhez.
Célja a lakosság figyelmének felhívása a sportra, a közösségi játékokra, az egészséges életmódra, valamint kedvteremtés a rendszeres sportoláshoz. 2013-ban városunk elnyerte a rendezvény különdíját, és ezt az idén sem szeretnénk alább adni!
A fenti célok megvalósítása érdekében a rendezvénybe a szervezők (Nyíregyháza MJV Önkormányzata és a Nyírsuli Kft.) számos helyszínen, színes programokkal várják a mozogni vágyókat, valamint a város minden iskoláját és óvodáját aktivitások végzésére buzdítanak. A tavalyi évhez hasonlóan, a létszámarányosan a legtöbb sportaktivitást végző iskolák díjazásban részesülnek, a legtöbb sporttevékenységet megvalósító intézmény elnyeri a „Nyíregyháza város legsportosabb iskolája 2014.” címet.
Verseny Központok:

Városi Stadion Nyíregyháza Sóstói U 24.
Bujtosi Szabadidő Csarnok Nyíregyháza Géza U 8 – 16
Tanárképző Főiskola Nyíregyháza Sóstó U
Júlia Fürdő Nyíregyháza Malom U
Nyíregyháza 25 Általános Iskolája
Nyíregyháza 18 Középiskolája
Nyíregyháza 34 Óvodája

Programok:
6.00 – 18.00-ig „CSOBBAN A VÁROS„  2014m úszás a Júliában, Vizi Fitnesz mindenkinek.
7.00 – 8.00-ig „FUTÓPIA” 2014 méteres futás a Stadion rekortánján.
8.00 – 13.00-ig OVI FOCI 34 óvoda részvételével a Stadion centerpályáján.
8.00 –  12.00-ig Asztalitenisz, Jóga „SZÉPKORÚAKNAK „ a Stadionban.
8.00 –  17.00-ig TÁNCVARÁZS A BUSZACSÁBAN profi oktatókkal.
8.00 – 20.00-ig Zumba, Strettball, 3 x 3 foci , Asztalitenisz, Aerobic, KIHÍVÁS NAPI NAGY FUTÁS A GYŐZELEMÉRT a Főiskolán.
8.00 – 20.00-ig ZUMBA KAVALKÁD amatőrökkel óránként a kis műfüvön.
8.00 – 19.00-ig Streetball „KOSÁR ŐRÜLET„ szakedzők irányításával a Stadionban.
8.00 – 20.00-ig Sportági pontgyűjtő „ÁLLOMÁS VARÁZS„ 14 sportág részvételével nyereményekért.
8.00 – 20.00-ig NOSZTALGIA TEKEVERSENY SZÉPKORÚAKNAK. „KACAGVA KOCOGJUNK„ Játékos Sport vetélkedő.
10.00 – 16.00-ig „CSEPP CSODA„ kézilabda kicsiknek.
10.00 – 19.00-ig Strandröplabda a Stadionban.
10.00 – 12.00-ig Mediball a Buszacsában.
10.00 – 11.00-ig Csontritkulásos mozgásprogram a Buszacsában.
17.00 – 18.00-ig Gerinctorna a Buszacsában.
18.00 – 19.00-ig Lakossági Zumba Tomiékkal a Buszacsában.
13.00 – 19.00-ig „FUTÓPIA„ 2014 méteres futás a stadion rekortánján.
14.00 – 21.00-ig Kispályás labdarúgás 106 csapat részvételével a KIHÍVÁS NAPI KUPÁÉRT.
14.00 – 21.00-ig A Nyírsuli hat szakágának (foci, kosárlabda, kézilabda, atlétika, úszás, röplabda) edzései 15 perces bontásban.
8.00 – 16.00-ig Nyíregyháza 34 Óvodája 25 Általános Iskolája és 18 Középiskolája egyéni programokkal vesznek részt a versenyen.
Az országos programokkal kapcsolatosan részletesen olvashatnak a www.kihivasnapja.hu oldalon.