Strandfoci Sóstón
Strandfoci Sóstón
Július 17-20 között rendezik a 3. Sóstó Gyógyfürdők ZRT – Nyírsuli strandfoci fesztivált a Fatum Property Kupáért. A négynapos tornára negyven csapatot várnak a szervezők, és 27 együttes már most jelezte indulási szándékát.
Negyven csapatot várnak a szervezők július közepén.
Július 17-20 között rendezik a 3. Sóstó Gyógyfürdők ZRT – Nyírsuli strandfoci fesztivált a Fatum Property Kupáért. A négynapos tornára negyven csapatot várnak a szervezők, és 27 együttes már most jelezte indulási szándékát. A strand területén kialakított homokos pályán ideális feltételek várják a résztvevőket, és tavaly nyolc megyéből neveztek az ország legnagyobb létszámú strandfoci versenyére. A szervezők szeretnének rövidesen egy válogatott viadalat is Nyíregyházára hozni.
– Turisztikai szempontból is hasznos az esemény, mivel a csapatot több hozzátartozó is elkíséri, akik jellemzően öt-hat napot eltöltenek Sóstón. Sződligetről például tavaly egy 12 fős csapat érkezett, idén több mint harmincan jönnek – mondta Dr. Podlovics Roland, a Sóstógyógyfürdők ZRT. vezérigazgatója.
A mérkőzések 2×12 percig tartanak, nevezni július 10-ig, vagy a maximális, 40 csapatos létszámig lehet.
Dankó L., forrás:nyiregyhaza.hu