![A hétvégén OJB kosárlabda selejtező A hétvégén OJB kosárlabda selejtező](https://nyiregyhazisc.hu/wp-content/uploads/c435ffd4918b356927e6ff03a359e0db_XL.jpg)
![A hétvégén OJB kosárlabda selejtező](http://nyiregyhazisc.hu/media/k2/items/cache/c435ffd4918b356927e6ff03a359e0db_XL.jpg)
Háromnapos csatára indul a Nyírsuli Kosárakadémia U18 csapata. Péntektől szombatig Budapesten kerül megrendezésre az Országos Junior Bajnokság selejtezője. A 2014/2015-ös szezonban több mint 30 csapat nevezett be az ország szinte minden pontjáról.
Háromnapos csatára indul a Nyírsuli Kosárakadémia U18 csapata.
Péntektől szombatig Budapesten kerül megrendezésre az Országos Junior Bajnokság selejtezője. A 2014/2015-ös szezonban több mint 30 csapat nevezett be az ország szinte minden pontjáról. A nyíregyházi csapat egy edzőváltással vág neki az ütközeteknek. A Nyírsuli akadémistáit ezentúl Sallai József helyett Siskai János irányítja majd.
A srácoknak a három nap alatt négy mérkőzésen kell bizonyítaniuk. Szeptember 19.-én az első mérkőzésen a Soproni Tigrisekkel csapnak majd össze. A második napon két nagy küzdelem is vár rájuk. Délelőtt a Kőbányával, vagyis a Zsíros Akadémiával, délután pedig a Dávid Kornél Akadémia “B” csapatával harcolnak meg a pontokért. Az utolsó, harmadik napon a Vasas Akadémia fiai ellen mérkőznek meg.
– Természetesen a Nyírsuli Akadémia U18-as csapatának a célja a továbbjutás. A 6×5 csapatból a 12 legjobb kerül fel a főtáblára, a legvégén az oda-visszavágók alapján kialakul majd a 8-as döntő. – mondta el Gombkötő Norbert, a Nyírsuli kosárlabda szakágának vezetője.