Irányvonalat mutat és meccsel is
Irányvonalat mutat és meccsel is
Tervezhetővé vált a jövő azáltal, hogy a múlt szerdán matematikailag is biztosította jövő évi, immár tizenötödik élvonalbeli szezonját a Marso-NYKK. A nyíregyházi férfi kosárlabda-klubnál máris olyan döntést hoztak, ami a bejelentés napjától, vagyis keddtől számítva két teljes évre érvényes
Sitku Ernő szakmai igazgatóként dolgozik tovább a Marso-NYKK-nál, már a szerdai, utolsó hazai bajnokin is.
Tervezhetővé vált a jövő azáltal, hogy a múlt szerdán matematikailag is biztosította jövő évi, immár tizenötödik élvonalbeli szezonját a Marso-NYKK. A nyíregyházi férfi kosárlabda-klubnál máris olyan döntést hoztak, ami a bejelentés napjától, vagyis keddtől számítva két teljes évre érvényes: Sitku Ernőből szakmai igazgató lett.
– Eddigi vezetőedzőnk munkájával nagyon meg vagyunk elégedve, de azt is látjuk, hogy másik munkahelyén, a Nyíregyházi Sportcentrumnál is nagyon sok feladat hárul rá – tért a lényegre Makrai László, a Nyíregyházi Kosárlabda Klub Kft. ügyvezetője. – Kicsit más lesz a felállás a stábon belül mint eddig, Sitku Ernő szakmai igazgatóként irányvonalat mutat majd, a napi munkában pedig két edző segíti annak megvalósulását. Egyikőjük Siska János marad, a másik poszt betöltéséről már tárgyalunk. A meccselés jövőben is az eddigi vezetőedző feladata lesz.
– A fő törekvés az, hogy minél több nyíregyházi fiatal épüljön a csapatba, ennek a kívánságnak már az utóbbi meccseken is eleget tudtunk tenni – vette át a szót Sitku Ernő, miután megköszönte az újbóli bizalmat, amely talán hosszabb távra is szól majd, mint két esztendő. – A légiósok helyzete más, annak ellenére is, hogy a bajnokság második felére sikerült megtalálnunk az igazi csapatunkat, január óta csak a Pakstól kaptunk ki hazai pályán, és olyan skalpokat gyűjtöttünk be, mint a Kaposváré, a Falcóé vagy az Alba Fehérváré. Jó lenne, ha minél előbb összeállna a keret, hogy ne csak novemberben kezdődhessen meg az érdemi munka.
Az új bajnokság kezdete előtt azonban a mostanit is le kell zárni, ez a hazai szereplést tekintve szerdán meg is történik, hiszen a 18 órakor kezdődő Jászberény elleni alsóházi bajnoki lesz az utolsó, amelyet a mostani sorozatban a bujtosi csarnokban vív a csapat.
– A MAFC elleni szombati találkozón voltak biztató időszakaink, de amikor tíz pont fölé nőtt a különbség, megrekedtünk támadásban – szakmázott a szakmai igazgató. – A Jászberény elleni hazai búcsúmeccsen egyértelműen a győzelem a célunk, már csak azért is, mert a berényieket a mostani kiírásban még egyszer sem sikerült legyőznünk. A szombati meccset saroksérülése miatt kihagyó Ronnie Taylor is játszhat szerdán.
A mérkőzés teljes bevételét jótékony célra, a franciaországi középiskolás világbajnokságra utazó nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium fiúcsapatának támogatására ajánlja fel a klubvezetés.
Forrás: szon.hu