Nem tudták megcsípni őket
Nem tudták megcsípni őket
A helyzet fokozódik. A Fatum-Nyíregyháza élvonalbeli női röplabdacsapata két könnyed győzelem után eddigi legrázósabb idegenbeli összecsapását tudta le – Jászberényben. Pláne, hogy vasárnap reggel nem szolgált jó hírrel a rinidadi Darlene Ramdin, akinek „beállt” a dereka, így bevetéséről el kellett tekinteni a szakmai stábnak.
A nyíregyháziak először vesztettek élvonalbeli meccset a Jászberénnyel szemben.
A helyzet fokozódik. A Fatum-Nyíregyháza élvonalbeli női röplabdacsapata két könnyed győzelem után eddigi legrázósabb idegenbeli összecsapását tudta le – Jászberényben. Pláne, hogy vasárnap reggel nem szolgált jó hírrel a rinidadi Darlene Ramdin, akinek „beállt” a dereka, így bevetéséről el kellett tekinteni a szakmai stábnak.
Noha az előző bajnoki évadban a hazaiakat rendre legyűrték a nyírségiek, a múlt sikereiből ugyebár nem lehet megélni. Ráadásul időközben az ellenfél tovább acélosította sorait, ami sejtetni engedte, nem laza móka lesz a meccs. Olyannyira, hogy mindjárt az első szett felettébb izgalmasra, no meg hosszúra sikeredett. A kiélezett végjátékot a vendégek bírták jobban idegekkel, a folytatásban azonban – hasonlóan nagy csatában – egyenlíteni tudtak a házigazdák. Ebben az etapban, sőt a következőben sem bizonyult nyerőnek a huszonegy: a sportág szabályait fájdalmas módon, nem a szerencseszámhoz igazították, jelen esetben ez kevésnek bizonyult az üdvösséghez.
Kapaszkodni volt tehát kénytelen a Kőhalmi-gárda, és nem is tűnt reménytelennek a szituáció. A negyedik játszma is szorosan alakult, a látogatók ott „csüngtek a hazaiak nyakán”, de megcsípni őket nem már nem tudták. Vagyis, a csaknem két órás találkozón először kapitulált a nyíregyházi hölgykoszorú a Jászberénnynel szemben.
Röplabda: NB I., női, 4. fordulóJászberény–Fatum-Nyíregyháza 3:1 (-25, 21, 21, 22)
Jászberény, 200 néző, v.: Árpás, Vári.
Nyíregyháza: Erdős Zs., Sikos, Ribero, Valdez, Erdősné, Vén E. Csere: Tóth F. (liberó), Sitku, Andrejkovics, Kundrák. Edző: Kőhalmi Richárd.
Mesterszemmel:
Kőhalmi Richárd: – Egy kis plusz hiányzott. Amíg a szettek végjátékában nem tudunk extázishoz közeli állapotban játszani, nem fogunk tudni nyerni a fajsúlyosabb ellenfelekkel szemben.
További eredmények: UTE–Kaposvári Egyetem 3:1 (13, 12, -24, 15), Budaörs–MTK–Budapest 0:3 (-20, -11, -9), TFSE–Vasas 0:3 (-13, -17, -23)
Forrás: szon.hu