ELSZER Bt bravúr az “A” csoport záró fordulójában….
ELSZER Bt bravúr az
A kilencedik fordulóval tegnap befejeződött a küzdelem az INTERSPORT – NYÍREGYHÁZI SPORTCENTRUM Teremlabdarúgó Bajnokságban “A” csoport mérkőzéseivel…
A kilencedik fordulóval tegnap befejeződött a küzdelem az INTERSPORT – NYÍREGYHÁZI SPORTCENTRUM Teremlabdarúgó Bajnokságban “A” csoport mérkőzéseivel.
Gólzáporos meglepetésekkel tarkított záró forduló volt.
Előbb az EISSMANN HUNGÁRIA KFT csapata szabott méretes zakót 6:0 arányban a szebb napokat látott VÖRÖS ÖRDÖGÖK csapatára, majd a már csoport bajnok RED WOLF 11:0 arányban játszadozva verte a PROFIL TREND KFT csapatát.
Jött aztán a bomba meglepetés a T-FORG TRANS KFT csapata, amely már szintén döntős, nagy küzdelemben számos helyzetet kihagyva 1:1 arányú döntetlent játszott a felszabadultan és kitűnően játszó ELSZER Bt ellen – a bravúr elérésében nagy szerepe volt a parádézó BARTHA LÁSZLÓ kapitánynak, aki ezen a napon kitűnően védett.
Az ISZOM-LÁZ FC – HAVEROK összecsapáson papírforma eredmény született 6:2 Haverok győzelemmel, így a csapat a harmadik helyen zárta a bajnokságot.
A záró mérkőzésen az egyre egységesebb SÓSTÓ-GYÓGYFÜRDŐ Zrt csapata PODLOVICS LAJOS vezérletével előbb vezetett, de végül is elfáradtak és 6:3 arányú vereséggel zárták a bajnokságot, de nem maradtak pont nélkül.
CSAPATVEZETŐI ÉRTÉKELÉSEK A BAJNOKSÁGRÓL:
ADAMÓCZKI ROLAND – (HAVEROK FC)
– Az elért harmadik helyezésünk az általam elvártnak felel meg. Első év amikor részt vettünk a terembajnokságban és kitűnően éreztük magunkat. A salakra készülünk és bajnokok szeretnénk lenni.
MOLNÁR TAMÁS –  (ISZOM-LÁZ FC)
– Többet reméltem a csapattól, de végül is nem maradtunk pont nélkül. Számunkra felkészülésnek kitűnő volt és jól éreztük magunkat.
TARJÁNYI TIBOR – (EISSMANN HUNGÁRIA KFT)
– Egy két mérkőzésen hiányérzetem volt két alkalommal is nyert állásból veszítettünk, de összességében azt kaptam, amit vártam hatodik helyen végeztünk tizenhárom ponttal a befejezés szép volt.
MARINCSÁK VIKTOR – (VÖRÖS ÖRDÖGÖK)
– Jól éreztük magunkat a bajnokságban, bár az utolsó három forduló nem úgy sikerült ahogy szerettem volna, hiszen szerettünk volna a dobogón végezni, sajnos ez nem jött össze. A salakon jobb folytatásra számítunk.
KOHUT ÁRPÁD – (RED WOLF)
– Csapatom az elvárásaimnak megfelelően azt az eredményt hozta az alapszakaszban amit elvártam tőlük. Kitűnő felkészülési lehetőség volt a tavaszi idényre. Köszönünk mindent a kitűnő lebonyolításért.
SZANICS SÁNDOR – (PROFIL-TREND KFT)
– Felkészülésnek jó volt a bajnokság a tavaszi idényre. Csapatunk jól érezte magát az egész bajnokság folyamán.
BARTHA LÁSZLÓ – (ELSZER Bt)
– Csapatom a számításaimnak megfelelően jól szerepelt. A bajnokság jól szolgálta a tavaszi idényre való felkészülésünket. Az már csak hab a tortán, hogy a végén sikerült megcibálni a T-FORG TRANS oroszlán bajszát!
GÁL TAMÁS – (T-FORG TRANS KFT)
– Egyre jobban összeérik a csapat a fiatalítással és ennek nagyon örülök. Mint tavalyi győztesnek a döntőbe jutás volt a célunk a többit majd 27-én meglátjuk. Jól éreztük magunkat a bajnokságban és gratulálok a szervezéshez jövőre is jövünk.
PODLOVICS LAJOS – (SÓSTÓ-GYÓGYFÜRDŐK Zrt)
– Már az elején tudtuk, hogy egy nehéz csoportba kerültünk a bajnokságban, hiszen tőlünk mindenki magasabb osztályban szerepel a salakon. Viszont jól éreztük magunkat az egész tél folyamán kitűnő körülmények között igen jó csapatokkal mérkőzhettünk. A bajnokságot arra szántuk, hogy a tavasz jobb legyen.
SZEKERES TAMÁS – (KELET-SOLAR KFT)
– Többre számítottam a csapatomtól, de a bajnokság kitűnő lehetőséget biztosított részünkre a tavaszi folytatásra. Jól éreztük magunkat és köszönjük a szervezést.
A fotókon az “A” csoport csapatai szerepelnek.
A bajnokság 6-án, szombaton a “B”-“C” és “D” csoportban a hetedik fordulóval folytatódik.