![Újfent porondon az ülőröplabda Újfent porondon az ülőröplabda](https://nyiregyhazisc.hu/wp-content/uploads/4f7ef1c9de3583543c3077db338910bc_XL.jpg)
![Újfent porondon az ülőröplabda](http://nyiregyhazisc.hu/media/k2/items/cache/4f7ef1c9de3583543c3077db338910bc_XL.jpg)
Tavaly decemberében a nyíregyházi ülőröplabda csapat a befejezés mellett döntött reménytelen helyzetében 24 évnyi sikeres esztendő után. Komoly küzdelmet vívtak…
Tavaly decemberében a nyíregyházi ülőröplabda csapat a befejezés mellett döntött reménytelen helyzetében 24 évnyi sikeres esztendő után.
Komoly küzdelmet vívtak a technikai feltételek megteremtéséért, ami támogató hiányában egyre keservesebb helyzetbe sodorta az egyesületet. A hazai és nemzetközi porondon is szép sikereket elérő gárda 2016. januárjában felkereste a Nyíregyházi Sportcentrum vezetőjét – Kósa Árpádot-, akivel sikerült megállapodni annak érdekében, hogy ez a sportág fennmaradjon és régi fényében tündököljön. A nevezést már el is küldték a szövetséghez, így a két hét múlva kezdődő bajnokságon már a Nyíregyházi Sportcentrum színeiben lépnek pályára Budapesten.
– A hat hónapos kihagyás sem jelenthet problémát a csapatnak, hiszen egy jól felkészült, profi szemléletü társaságról van szó. Így, hogy már anyagi gondokkal nem kell küzdenünk, reméljük a sikeres szereplés folytatását, a 25. magyar bajnoki cím megszerzését. Szeretnénk eljutni Szarajevóba a május végi nemzetközi tornára, ahol a világ legjobbjai szerepelnek – mondta Vitéz Gábor csapatkapitány.
A stábot szakmailag Moravszki Gyula irányítja, aki komoly hazai és nemzetközi sikereket ért már el a múltban.