Modernizált tekepálya
Modernizált tekepálya
Új gépészetet és elektronikát kapott a Városi Stadion Teke pályája. A több mint 13 millió forintos beruházást Nyíregyháza saját erőből finanszírozta. A megyeszékhelyen több sportberuházás valósult meg az elmúlt időszakban…
Új gépészetet és elektronikát kapott a Városi Stadion Teke pályája. A több mint 13 millió forintos beruházást Nyíregyháza saját erőből finanszírozta. A megyeszékhelyen több sportberuházás valósult meg az elmúlt időszakban.
Teljesen megújult a gépészet, és számítógépes vezérlő rendszert kapott a Városi Stadion Tekecsarnoka. A jövőben az elavult eszközök helyett a pálya működését nemzetközi minősítésű eszközök és berendezések segítik: négy automata bábuállító gép, báburendező egységgel, tartókkal, merevítőkkel. Ezentúl számítógép alapú vezérlés jelzi többek között a belépést és a golyó sebességét is. Korábban a pálya borítását cserélték ki, így a fejlesztés teljes értéke meghaladja a 20 millió forintot.
– 2008-ban azért nem rendezhetett világbajnokságot a város, mert elmaradtak a fejlesztések. Két éve a pályákat felújítottuk, az közel 10 millió forint volt, most pedig a gépészetet cseréltük ki, ez 13 millió 340 ezer forintba került. Mostantól minőségi pályán játszhatnak a Teke Klub versenyzői, a szépkorúak, az amatőrök, és minden városlakó – mondta Dr. Kovács Ferenc polgármester.
A mostani fejlesztést a város saját erőből finanszírozta. Beépítettek 4 új kezelőpultot és 4 eredményjelző falat is hangjelzéssel. A beruházás által immár modern körülmények között játszhatnak mérkőzéseket. Tálas Miklós szinte az egész életét a tekepályán töltötte. Kezdetben aszfaltozott pályán játszottak, és kézzel állították a bábukat. Majd műanyag borítást, legutóbb pedig már lemezes burkolatot kapott a pálya. A Sportcentrum dolgozója azt is megmutatta, a nézők hogyan követhetik a mérkőzések állását.
– A pályákat összekötötték, és egy számítógépes monitor folyamatosan követi az állást, mintegy jegyzőkönyvként működve – mondta Tálas Miklós sportszervező.
Nyíregyházán több sportfejlesztés valósult meg az elmúlt hónapokban. Újabb szabadtéri kondiparkok épültek, és megszépült a Zrínyi Gimnázium Tiszavasvári úti csarnoka, a Bem, a Móricz és a Bánki tornaterme. A jövőben is folytatódik a felújítási program, 2017-ben pedig elkezdődik az NYVSC pálya helyén az új Atlétikai Centrum építése. A beruházás 3 milliárd forintba kerül, és az atlétikai pályák mellett ökölvívó, vívó és súlyemelő terem is megvalósul. Közgyűlési döntés született egy jégpálya és egy 50 méteres uszoda építéséről is, ezek a munkálatok is elkezdődhetnek 2017-ben. 2018-ban pedig a Városi Stadion kaphat új lelátót. A tervek szerint a keleti oldalon lévőt lebontják, és egy 3000 férőhelyes új épül a helyén, a futópálya pedig megszűnik, azaz a nézőtér közelebb kerül a labdarúgó pályához. Itt a beruházás akkor kezdődik, amikor elkészült az Atlétikai Centrum, hogy az atléták felkészülését az építkezés ne zavarja.
Forrás:nyiregyhaza.hu Fotó: Szarka Lajos