Felülmúlták a tavalyi, hazai szereplést is
Felülmúlták a tavalyi, hazai szereplést is
Ismét van mire és kikre büszkének lenni a nyíregyházi Vasvári Pál Gimnáziumban. A diáksport terén országosan is elismert, sőt évtizedek óta a legjobbak közé tartozó középiskola diákjai a múlt heti V-VI. korcsoportos összevont…
A vasváris lány röplabdázók megvédték címüket, a fiú kosárlabdázók is felállhattak a dobogóra.
Ismét van mire és kikre büszkének lenni a nyíregyházi Vasvári Pál Gimnáziumban. A diáksport terén országosan is elismert, sőt évtizedek óta a legjobbak közé tartozó középiskola diákjai a múlt heti V-VI. korcsoportos összevont labdajáték diákolimpiai döntőben egy-egy arany- és bronzérmet nyertek, amivel felülmúlták a tavalyi, nyíregyházi szereplésüket.
Megvédte egy évvel korábbi bajnoki címet a lány röplabdacsapat. Szekér László testnevelő csapata csoportelsőként egyből az elődöntőbe jutott, ahol visszakapta ellenfélnek az egyszer már legyőzött gödöllőieket. Az újabb siker már finálét ért, ahol ugyancsak egy korábbi csoportellenfél, a Békéscsaba jutott riválisnak. Ezzel bizonyosságot nyert, hogy a vasvárisok a nehezebb ágon meneteltek, és a döntőben kétórás csatában gyűrték le 3:1-re a csabaiakat. A vasvárisok közül a torna válogatottjába Ratkos Petra került be.
A fiú kosárlabdázók öt meccsük közül hármat is pécsivel vívtak. Ellenük a mérleg ugyan 1–2-re alakult, de a legfontosabb pillanatban, a harmadik helyért vívott meccsen vágtak vissza a horvát nemzetiségű gimázium csapatának a csoportban elszenvedett vereségért. A csoportmeccsek utolsó fordulójában a házigazda debreceni Tóth Árpád Gimnázium legénysége ellen a továbbjutás volt a tét – a vasárisok három ponttal nyertek, így jöhetett az elődöntő, amelyet a másik pécsi gimnázium, az egyetem gyakorlója ellen veszítettek el. Az érem azért is bravúros teljesítmény, mert tavaly, Nyíregyházán épphogy lemaradtak róla. A nyíregyháziak közül Mokánszki Máté és Sitku Márton kapott helyet a torna válogatottjában.
Szerdán az egyik tanítási órák közötti szünetben köszöntötte az iskola vezetése az érmes diákokat, plusz még az októberi atlétikai ügyességi és váltófutó diákolimpiai döntőben az élen végzett fiú svédváltó tagjait, Ntumazah Sebastiant, Szabó Kristófot, Balogh Leventét és Kovács Mátét – előbbi a kosárlabdacsapatnak is tagja volt. Kovács Ágnes igazgatónő külön is gratulált az érmeseknek, a nevelőtestületi dicséreteket pedig a jelenlévő Baracsi Endre, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület elnöke adta át.
Diákolimpia: V-VI. korcsoportos országos döntő
A nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium csapatainak eredményei a debreceni viadalon
Kosálabda, férfi
Csoportmérkőzések: Nyíregyházi Vasvári–Székesfehérvári Tóvárosi 83–73, –Pécsi Miroslav Krleza 79–89, –Debreceni Tóth Árpád 95–92. A csoport végeredménye: 2. Vasvári 5 pont – az elődöntőbe jutott.
Helyosztók. Elődöntő: Pécsi TE Gyakorló–Vasvári 100–74. A 3. helyért: Vasvári–Pécsi Miroslav Krleza 84–77.
Végeredmény: 3. Nyíregyházi Vasvári Gimnázium (Bolden Immanuel, Bíró Benedek, Carney Seamus Benedek, Demeter Ádám, Fabu Marcell, Juhász Márk, Matyi Tamás, Mokánszki Máté, Nádasi Norman, Ntumazah Sebastian, Sitku Márton, Vaskó György, testnevelő-edző: Baksa Ádám).Röplabda, lányok
Csoportmérkőzések: Nyíregyházi Vasvári–Gödöllői Török Ignác 3:0, –Békéscsabai Andrássy 3:1, –Debreceni Fazekas 3:0. A csoport végeredménye: 1. Vasvári 6 pont – az elődöntőbe jutott.
Helyosztók. Elődöntő: Vasvári–Gödöllői Török Ignác 3:0. Döntő: Vasvári–Békéscsabai Andrássy 3:1.
Végeredmény: 1. Nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium (Dömsödi Tamara, Fejérvári Panna, Karkusz Dominika, Kujbus Fanni, Kundrák Eszter, Móré Gréta, Pap Dorka, Ratkos Petra, Sitku Renáta, Szabó Lili, Szilágyi Csenge, Tóth Dalma, testnevelő-edző: Szekér Lászlóné, edző: Erdősné Balogh Erika).
Forrás:szon.hu