Nem kell siettetni semmit
Nem kell siettetni semmit
Eddig minden stimmel. Legalábbis a Fatum-Nyíregyháza elképzelése szerint alakul az egyik fél három győzeleméig tartó élvonalbeli női röplabda bajnoki elődöntő…
A bajnoki elődöntő hétfő esti harmadik összecsapásán nem a Fatum vállát nyomja a teher.
Eddig minden stimmel. Legalábbis a Fatum-Nyíregyháza elképzelése szerint alakul az egyik fél három győzeleméig tartó élvonalbeli női röplabda bajnoki elődöntő. A nyírségiek kétszer már legyűrték az újpestieket, azaz karnyújtásnyira kerültek a finálétól. Persze, az UTE sem temette el még álmait, a hétfőn esedékes harmadik összecsapáson hazai pályán próbál szépíteni. Ugyanakkor nekik nincs több dobásuk, az utolsó esélyük, hogy életben tartsák reményeiket, miközben a vendégek vállát nem nyomja ilyen teher.
– Nem nehéz megjósolni, hogy a korábban történtek miatt az UTE az utolsó leheletig harcolni fog, már csak ezért is kemény, harcos mérkőzésre számítok – szögezte le Hollósy László, a Fatum edzője. – Nem mintha idáig olyan egyszerű dolgunk lett volna. Egyértelmű, hogy nekünk is újfent a maximumiot kell nyújtani, emellett továbbra is elsődleges elvárásom, hogy megfelelő mentálissal „menjünk bele” a mérkőzésbe. Együtt tudunk nyerni, ami tükröződött a legutóbbi két meccsen, hasonlóan egységes teljesítményre lesz szükségünk a folytatásban is. Biztosra vehetjük, hogy az Újpest mindent feltesz egy lapra, de motiváltak vagyunk, nyugodtan játszhatunk, nem kell siettetnünk semmit. Nem érdemes túlragozni a témát, a lányok készek a feladatra, a többi a pályán kiderül.A 20 órakor kezdődő találkozót az M4 csatorna élőben közvetíti.
Forrás:szon.hu