molino 4_ 5 6 7 8 12 mozdulj 10 11

Úszás, röplabda, kosárlabda

2018. március 09., péntek 12:54

Hétvégi események a Nyíregyházi Sportcentrumnál.

Úszás

A hétvégén, március 10-11-én rendezik meg Miskolcon a Kemény Dénes Sportuszodában a Víz világnapja nemzetközi úszóversenyt. A neves versenyen a Nyíregyházi Sportcentrumtól a békáktól egészen a felnőttig több mint 42 úszó képviselteti magát a kétnapos viadalon.

Röplabda

A Nyíregyházi Sportcentrum utánpótlás röplabda csapatai hazai és idegenbeli mérkőzéseket is vívnak ezen a hétvégén. Március 11-én, vasárnap az U21-esek a Bencs László Szakközépiskolában a Palota RSC-vel, az MTK-val és a Budaörsi DSE csapataival mérkőznek meg.

Az U17-esek (serdülő) Békéscsabára utaznak. Az Országos Serdülő Bajnokság  elődöntőjében a Jászberényi Röplabda Klub és a Békéscsaba ellen lépnek pályára szintén március 11-én, vasárnap.

Kosárlabda

A Nyíregyházi Sportcentrum U20-as kosárlabda csapata vasárnap 19.00 órától a Continental Arénában a Pécsi VSK együttesével "randevúzik". Vajda Tamás gárdája pedig kétnapos viadalra utazik Körmendre, a serdülő főtábla negyedik fordulójára. Az ellenfelek: Jászberény (Lehel Kosársuli, Körmend, Baja)


Oldalunk sütiket használ a megjelenítéshez. Honlapunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobb szolgáltatást nyújthassunk Önnek. Cookie szabályzat..

Elfogadom a sütik használatát.
EU Cookie Directive plugin by www.channeldigital.co.uk