5 6 7 8 10 11

NYSC programjai a hétvégén

2017. szeptember 08., péntek 08:37

Kosárlabda

A hétvégén kerül megrendezésre a kosárlabda kadett korosztály egyik selejtezője a kiemelt bajnokságba kerülésért. A két napos tornán a Nyíregyházi Sportcentrum kadett A csapatának meg kell küzdenie a Debrecennel, az Újpesttel és a Vasas Akadémia együttesével. Az első mérkőzést, szombaton 12.45 órakor játsszák Budapesten.

Atlétika

Szeptember 9-én és 10-én, Székesfehérváron rendezik az Atlétikai Csapatbajnokság Döntőjét, ami a tavalyi esztendőben a nyíregyházi és a debreceni atléták összefogásának köszönhetően igen eredményes volt, hiszen nagy fölénnyel nyerték a csapatbajnokságot. Reméljük most is aranyat ér majd az összefogás, igaz nem lesz egyszerű a verseny, hiszen a Honvéd a gödöllői egyesület versenyzőinek beolvasztásával megerősödve állnak rajthoz. Nyíregyházáról 18 sportoló küzd meg az elsőbbségért. Ott lesz többek között Bakosi Péter magasugró, Szikszai Róbert és Káplár János diszkoszvetők, Helebrandt Máté gyalogló, Kerekes László súlylökő, Pál Robin és Zajácz Petra hármasugrók és nem utolsó sorban Osváth Krisztina futó. Ők azok, aki tavaly is sokat tettek a bajnoki címért.

Ülőröplabda

Rangos felkészülési tornára utaznak a Nyíregyházi Sportcentrum ülőröplabdásai szeptember 9-én. A bánáti városban, Kikindán mérkőzik meg a nyíregyházi gárda bosnyák és szerb csapatokkal.