molino 4_ 5 6 7 8 12 mozdulj 10 11

Ez nem a számolgatás ideje

2018. március 09., péntek 08:25

Az a minimum, hogy maximális teljesítményre törekszik a Fatum a Berény ellen is.

A női röplabda Extraliga utolsó fordulója előtt annyi már bizonyos, hogy a Fatum-Nyíregyháza harmadikként zár. Az első, illetve második helyet megkaparintó Békéscsaba, UTE kéz a kézben masírozott a bajnoki elődöntőbe, amiért a többieknek még meg kell dolgozni. A nyírségiek pénteken (kezdés: 17 óra) a Continental Arénában a Jászberény elleni fellépéssel zárják a szezon eme szakaszát, és bár számukra látszólag tét nélküli a találkozó, ez nem egészen igaz. A rájátszásban ugyanis a hatodik pozícióban végző együttessel kerülnek szembe, amely éppúgy lehet a Berény, mint a Vasas. A két gárda azonos pontszámmal áll az ötödik, illetve hatodik helyen, a soros ellenfél jobb szettaránnyal előzi az angyalföldi hölgykoszorút. Ha viszont a jászságiak 3:0-ra, netán 3:1-re veszítenek Nyíregyházán, a piros-kékek mutatója lesz jobb. Ebben az esetben ők a kaposváriakkal viaskodnak, míg a berényiek a „mieinkkel” hadakoznak.

– Azt gondolom, legutóbbi, UTE elleni hazai mérkőzésen nem szolgáltuk ki szurkolóinkat, éppen ezért most mindent meg fogunk tenni ennek érdekében – taglalta Horváth András, a Fatum edzője. – Nem mintha bármikor korábban nem erre törekedtünk volna, mert az akarás soha nem hiányzott. A pénteki meccsen is az vezérel bennünket, hogy a maximumot préseljük ki magunkból, és biztos vagyok abban, így is fog történni. Pláne nem számolgatunk, variálunk, egész egyszerűen győzni akarunk a Berénnyel szemben.

Forrás:szon.hu


Oldalunk sütiket használ a megjelenítéshez. Honlapunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobb szolgáltatást nyújthassunk Önnek. Cookie szabályzat..

Elfogadom a sütik használatát.
EU Cookie Directive plugin by www.channeldigital.co.uk